Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Plasztikáztatta az arcát egy fiatalos 52 éves nő – így reagált rá az internet

Plasztikáztatta az arcát egy fiatalos 52 éves nő – így reagált rá az internet

Egy 52 éves a közösségi médiában vált ismertté, miután bemutatta arcplasztikai műtétjének eredményeit. Bár sokan túl fiatalnak tartották a beavatkozáshoz, ő hangsúlyozta, nem átalakulni akart, hanem „fiatalabb változatának” érezni magát.

Kint vannak az új JFK-dokumentumok, de sokat nem tudtunk meg belőlük

Kint vannak az új JFK-dokumentumok, de sokat nem tudtunk meg belőlük

John Fritzgerald Kennedy meggyilkolása a Hidegháború és az amerikai történelem egyik legnagyobb hatású eseménye volt, amely kapcsán végtelen számú teória alakult ki.

Rendkívüli bejelentés érkezett az USA kormányától – halálos támadás ért amerikai katonákat

Rendkívüli bejelentés érkezett az USA kormányától – halálos támadás ért amerikai katonákat

Halálos támadás történt Szíriában, ahol az amerikai hadsereg közlése szerint két katona és egy civil tolmács vesztette életét, amikor egy magányos fegyveres, az Iszlám Állam tagja rajtaütést hajtott végre.

Három palesztint gyilkoltak meg az izraeli erők egy nábluszi rajtaütés során

Különleges alakulatok, valamint több száz izraeli katona vett részt az akcióban, s legalább hét palesztin megsebesült, illetve jelentős károkat okoztak.

„Ellenséges” lépés miatt vétózhatja meg Magyarország Bulgária schengeni csatlakozását

A földgáz szállítására vonatkozó büntetővámot kell eltörölniük, hogy elkerüljék a magyar vétót.

Közel 2000 brit rendőrt gyanúsítottak meg szexuális bűncselekmények elkövetésével csak az elmúlt négy évben

A szexuális bűncselekmények elkövetésével megvádolt rendőrök mintegy 30 százaléka ellen már korábban is tettek feljelentést hasonló visszaélések miatt. Theresa May egykori miniszterelnök szerint úgy tűnik, hogy a rendőrségnek fontosabb a jó hírnév, mint az igazságszolgáltatás.

Agydaganatot diagnosztizáltak a világhírű énekesnél, azonnal meg kellett operálni

Michael Bolton elárulta, tumort találtak az agyában, ami miatt azonnal meg kellett operálni, hogy megmenthessék az életét.

A WHO-nál először el sem akarták hinni, hogy Donald Trump mit csinált

Egyes szakértők úgy vélik, hogy az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump igen rossz döntést hozott azzal, hogy kilépett az Egészségügyi Világszervezetből.

Hatalmas babaváró tűzijátékozást szerveztek, halálos kimenetelű erdőtűz lett a vége

A kaliforniai házaspárt, akiknek babaváró pirotechnikai showja hatalmas tűzvészt okozott, és amely megölt egy tűzoltót, most gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják.

Nagyon berágott az Egyesült Arab Emírségek, miután az izraeli miniszterelnök felhasználta őket a választási kampányában

Felfüggesztette az Egyesült Arab Emírségek az áprilisban esedékes találkozóját Izraellel, miután nagyon felhúzta őket, hogy Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök felhasználta az egyik uralkodó nevét a választási kampányában.

Nem válaszhatnak többé külföldi feleséget a szaúdi férfiak

A szaúdi férfiaknak mostantól kétszer is meg kell gondolniuk, kit kívánnak feleségül venni. Vagy kiket.

Magyar idegenlégiós: a szervezett bűnözés is felütheti a fejét a háború után

A szakértő szerint a rengeteg kiképzett ukrán katona nem valószínű, hogy vissza akar majd menni a gyárba 200 hrivnyáért, hanem valami jövedelmezőbbet fognak keresni.

Nem lehet többé a katonai áldozatok számát feszegetni az interneten Kínában

Március első napján lépett életbe a törvény, mely alapján bűncselekménynek számít kínában a hősök és mártírok rágalmazása, és ennek értelmében a katonai áldozatok számának megkérdőjelezése. Akit ezen kapnak, börtönbüntetést kaphat.

Kivételes szépségű 27 éves börtönőr folytatott titkos viszonyt egy rabbal, most ő is börtönbe mehet

Kivételes szépségű 27 éves börtönőr folytatott titkos viszonyt egy rabbal, most ő is börtönbe mehet

Egy rendkívül csinos és kivételes szépségű börtönőr élete hibáját követte el.

Óriási felfedezés – 140 év után megtalálták a legendás „kísértethajót”

Óriási felfedezés – 140 év után megtalálták a legendás „kísértethajót”

Közel másfél évszázaddal azután, hogy egy heves vihar elsüllyesztette, kutatók végre rábukkantak a F.J. King nevű, háromárbocos teherszállító szkúner roncsára a Wisconsin állam partjainál, a Michigan-tó mélyén. A 44 méter hosszú hajót 1867-ben építették az ohiói Toledóban, kifejezetten gabona és vasérc szállítására.