Nem lehet többé a katonai áldozatok számát feszegetni az interneten Kínában

Fotó: Mikayla Mallek/Unsplash
Külföld
not image

Kornis Vivien

Szerkesztő

Március első napján lépett életbe a törvény, mely alapján bűncselekménynek számít kínában a hősök és mártírok rágalmazása, és ennek értelmében a katonai áldozatok számának megkérdőjelezése. Akit ezen kapnak, börtönbüntetést kaphat.

A Weibo nevű kínai közösségi oldalon Little Spicy Pen Ball nevű blogger február 19-én felvetette az interneten, hogy a Kína által elismert 4 elesett katona valószínűleg további áldozatokkal járt, hiszen így nem sikerült mindenki megmenteni, akit meg kellett volna. 

Soron kívül Két nagy erejű robbanás történt Svédország két városában

Másnap Little Spicy Pen Ballt, vagyis a 38 éves egykori újságíró Ziming Csit letartóztatták és eljárást indítottak ellene. Ha elítélik, három év börtönbüntetést kaphat. A főállamügyész szerint a blogger “rosszindulatúan rágalmazta és megalázta a határ védelmét ellátó hősöket” a közösségi oldalon. 

Csi ügye az első olyan eset, amely a március 1-én életbe lépő új törvények értelmében kerül tárgyalásra. Az új törvény értelmében a forradalmi hősök hírnevének és becsületének megsértése bűncselekménnyé vált, és eddig legalább hat személyt vettek őrizetbe a “mártírok rágalmazása” miatt – ráadásul kriminalizálni igyekszik az ország határain kívül tett megjegyzéseket.

Így vált egy 19 éves, az Amerikai Egyesült Államokban élő kínai fiatalember is körözött bűnözővé a szülővárosában. A hatóságok szerint a fiatalember a Weibon szidalmazta a halott kínai katonákat, miután megkérdőjelezte a határmenti harcok áldozatainak hivatalos számát – írja az NPR

Egy 2018-as törvény értelmében a hatóságoknak eddig is lehetősége volt arra, hogy a “mártírok rágalmazása” után nyomozzanak. Ennek eredményeképp számos embert vettek őrizetbe, ám egy szólásszabadság-aktivista által közzétett táblázat szerint arra nem volt példa, hogy börtönbüntetésre ítéljenek bárkit emiatt.