Rengeteg pénzről van szó, az ügy pedig komoly, melynek vizsgálata jelenleg is folyamatban van.
Három végtagját veszítette el szinte egyszerre egy Pécsen élő nő. A 39 éves asszonynak több trombózisa is volt, teljesen tönkrementek az érfalai. Rövid időn belül összesen 17 műtétje volt, de az orvosok így sem tudták megmenteni a lábait és az egyik kezét, amputálni kellett őket. Mónika egyelőre nem tudja elfogadni ezt a helyzetet, sokszor teszi fel magának azt a kérdést, hogy miért is kellett megmenteni az ő életét.
A szülők nemrég vesztették el lányukat, aki gyilkosság áldozata lett, így azt mondják: átéreik a gyászoló család fájdalmát.
Az egyik épületben kétszáz sertést neveltek, közülük negyvenet sikerült kihajtani a szabadba.
Az Őrhalomnál lévő vasúti átjáró melletti árokba hajtott egy rendőrautó.
Bár Afganisztánban humanitárius válság van, Magyarország már eleget tett az erkölcsi kötelességének.
Az ügyészség fellebbezést jelentett be az országosan ismert zenész és társai ellen lopás és vesztegetés miatt született ítélettel szemben.
A tragédia 1971. szeptember 16-án történt, mikor a Malév Budapestről Kijevbe tartó TU–134 típusú repülőgépe Kijev közelében, 41 utassal, és 8 fős személyzettel a fedélzetén lezuhant. A tragédiát senki sem élte túl.
Egy utas poggyászaiban 1400 szivart találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Vádat emeltek azzal a 42 éves kamionsofőrrel szemben, aki a felmondást követően késsel támadt munkaadójára és fiát is megsebesítette, miközben meg akarta védeni az apját.
Kiderült, hogy ha mindenkinek lenne elegendő pénze, akkor az elektromos, illetve a tölthető hibrid autókat választanák.