A férfi nem tudja, hogy miért csak napokkal később tudta meg, hogy a fia életét vesztette a Büntetés-végrehajtás Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetében.
Ezúttal Győrnél történt a baleset, amelynek következtében ketten az összetört autó fogságába estek, a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk őket.
Nagy erővel vágódhatott neki a villamosnak az az autós, akit a tűzoltóknak kellett kimenteniük a roncsból, mely végül totálkárosra tört.
Novák Katalin, a családokért felelős miniszter szerint a minimálbér emelésével együtt járna a gyed, a hallgatói gyed és a gyod növelése is.
Jó híreket közölt a rendőrség a kamiontüzet követően, mert újra járhatóvá tették az utat egy sávon az M1-esen Hegyeshalom felé.
Nem sokkal ezelőtt ismertették a legújabb vírusadatokat, benne a legfontosabb statisztikai mutatókkal, többek között a kórházban ápoltak számával.
Egy kigyulladt kamion miatt kellett lezárni az M1-es autópályát Hegyeshalom felé, amiről többek között az MTI is beszámolt.
Még szombaton érkezett hívás a 112-es segélyhívószámra, hogy két magyar turista eltévedt a Magas-Tátrában.
Befejezték a nyomozást a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a domaszéki gyilkos ellen.
A körülmények egyelőre nem ismertek, de azt jól látni, hogy nagyon csúnyán összetört a Ford típusú személyautó.
Elengedhetetlen a veszélyhelyzet meghosszabbítása, mert csak így biztosítható a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés keddi ülésén.