Elmúltál már 18 éves?
A hídon egyelőre csak a BKK járművei, valamint a taxik, a segédmotoros kerékpárok, a motorosok, a kerékpárosok, valamint a mikroközlekedési eszközöket használók közlekedhetnek; a gyalogosok a tervek szerint a jövő nyár végétől használhatják majd.
A magyar Lidl közölte, nem indítottak olyan nyereményjátékot, amelyben Dyson porszívót vagy Smeg vízforralót lehet nyerni.
A szülők elmondása szerint az oktatási intézmények eltérő módon reagálnak a koronavírus-fertőzésekre a tantermekben és azon kívül.
Sajtóértesülések szerint az Újpest FC új tulajdonosa végül nem külföldi, hanem magyar kezekbe kerülhet, pénteken pedig sor is kerül a tárgyalásra.
A kormány közzétette legfrissebb rendeletének részleteit, melynek értelmében a kulturális ágazatban dolgozók 20 százalékos béremelést kapnak.
Hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt keveredett gyanúba a fideszes államtitkár, aki végül távozott is a posztjáról.
Lehetséges, hogy a kormány a műtrágyapiacon is bevezet egy árplafont.
Sajtóértesülések szerint a nőt azóta már meg is műtötték.
Lisziewicz Julianna szerint egyelőre várniuk kellene a szülőknek a gyerekük oltásra való regisztrálásával, mivel az omikron variáns felbukkanása miatt kérdésessé válhat a vakcinák hatékonysága.
Megkezdték az első teszteket, melyek során szélsőséges időjárási körülmények között próbálják ki a fegyvereket, 2023-ban pedig élesben is bevethetik őket.
Magyarország miniszterelnöke fontos bejelentést tett a 13. havi nyugdíjról, amit hamarosan kézhez kaphatnak az idősek.