2023 legfontosabb célja az lesz, hogy Magyarország kimaradjon az ukrajnai háborúból.
Az MTI részletesen számolt be a maradandó fogyatékosságot okozó debreceni orvos történetéről, akinek felelnie kell a tettéért.
A nyomozási bíró elrendelte annak a 39 éves bátonyterenyei férfinak a letartóztatását, aki ismerősétől azért követelt pénzt több napon keresztül fenyegetőzve, mert állítása szerint nőt szerzett neki.
Mészner Zsófia főorvos, a Heim Pál Gyermekkórház módszertani igazgatója a Spirit FM Aktuál című műsorában beszélt arról, hogy jelenleg is van olyan gyermek Magyarországon, aki lélegeztetőgépen harcol az életéért COVID-betegként.
Sokakat sokként ért a hír, hogy az olimpiai, világ és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter is nagyon súlyos koronavírus-fertőzött lett.
A képek után befutottak az első videós anyagok a nagy budapesti tűzről, amihez rengeteg tűzoltó vonult ki, hogy minél hamarabb megfékezhessék a lángokat.
Ennek oka az, hogy egy utasok nélküli közlekedő szerelvény elütött egy embert a Róbert Károly körúti felüljáró közelében.
A tűzoltók voltak azok, akik kiemelték az elgázolt személyt a szerelvény alól, állapota jelenleg nem ismert.
Megérkeztek az első képek a nagy budapesti tűzről, ahová rengeteg tűzoltó vonult ki, hogy segítsék az oltási munkálatokat.
A tél beköszöntével a lakosság is többet fogyaszt.
Zaklatással, illetve személyi szabadság megsértésének és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják azt a 49 éves veszprémi férfit, aki erőszakkal és fenyegetéssel akarta rábírni feleségét, hogy álljon el válási szándékától.