A Moxy Budapest Downtown építési munkái előreláthatólag idén ősszel kezdődnek meg, a nyitást pedig 2025-re tervezik.
A külföldi férfi a helyi kórházból szökött meg.
Erdő Péter bíboros, prímás, Széchenyi-díjas teológus és akadémikus hetvenedik születésnapját ünnepli, eközben pedig a nemzetközi sajtóban felröppentek olyan hírek, miszerint a magyar bíboros lehet Ferenc pápa utódja.
Már a közbeszerzés kiírása előtt megszületett közöttük a megállapodás.
Ismét emelést kapnak a nyugdíjasok, összesen nyolc hónapnyit, visszamenőlegesen.
A kegyetlen kánikula miatt napról napra dőlnek meg az újabb és újabb melegrekordok, csütörtökön pedig közel 40 fokig emelkedett a hőmérséklet Berettyóújfalun.
A pénzügyminiszter szerint a cél az, hogy a jelenlegi háborús körülmények között is válságállóvá tegyék a magyar gazdaságot és a települések költségvetését.
Menczer Tamás sajtótájékoztatót tartott az ügy kapcsán.
Ahogy telnek a napok, folyamatosan újabb és újabb rekordokat döntöget a hőség, ezúttal pedig Dévaványán született új rekord.
A smink és a frizura is abszolúte passzolt az alkalomhoz, nem beszélve a piros színű ruhájáról, ami talán az egyik kedvence is, kiválón áll rajta.
A fesztiválszezont sem kerülhette el az infláció, de nem csak a jegyek és bérletek, hanem az élelmiszerek és az italok árai is emelkedtek.