F1 2022: látványos összefoglaló videó az őrületes szaúdi időmérőről
Nem volt izgalmakból hiány a Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérője során, ahol új rajtelsőt avattunk.
A 2022-es szabályváltozásoknak köszönhetően jelentősen megváltozott az erősorrend a Forma-1-ben, elég csak arra gondolni, hogy a tavaly totál utolsó, a mezőnytől másodperces hátrányban lévő Haas abszolút középmezőnybeli autónak tűnik.
A legjelentősebb változás viszont az élmezőnyben következett be: az elmúlt két év során gyengélkedő Ferrarinak nagyon jól sikerült az új autó, miközben a Mercedes és átfogóan a Mercedes-motoros autók nagyon szenvednek.
Ez a szenvedés pedig az időmérő során is megnyilvánult, meglehetősen döbbenetes módon: Lewis Hamilton kiesett a kvalifikáció első szakaszában! Tekintettel arra, hogy a Mercedes az elmúlt évek során megfellebbezhetetlen tagja volt az élmezőnynek, ez sokkoló eredményként hatott.
Lewis Hamilton szenvedése látványos volt, nagyon nem találták meg a megfelelő beállításokat a Mercedesnél. A hétszeres világbajnok brit pilóta sokkoló eredménye azonban gyorsan feledésbe merült egy szerencsétlen esemény miatt.
A kvalifikáció második szakaszában ugyanis Mick Schumacher, a legendás Michael Schumacher fia szenvedett hatalmas balesetet. A fiatal német pilóta ráment a korábban is veszélyesnek tartott szaúdi kerékvetőkre, elvesztette irányítását az autó felett és 270 km/h körüli sebességgel csapódott a falba.
Hosszú percekig nagy volt az ijedtség a paddockban, ugyanis a felvételeket sem játszották vissza – amit akkor szoktak csak tenni, ha tudják, hogy a pilóta jól van. A hosszú izgulás szerencsére nem hozott további ijedtséget, ugyanis Mick eszméleténél volt, amikor kiszedték az autóból.
Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja
Schumachert ezt követően kórházba szállították és mint későbbi közösségi médiás posztjából kiderült, szerencsére nem sérült meg. Az viszont biztossá vált, hogy a futamon nem indul, így a Haas csak Kevin Magnussent indítja.
A kvalifikációs egyórás szünetet követően folytatódott, a Q3 pedig igazi tűzijátékot hozott. A harmadik szakasz első felében úgy tűnt, a Ferrari megint behúzhatja a kvalit, már csak az volt a kérdés, hogy Charles Leclerc vagy Carlos Sainz teszi-e ezt meg.
A véghajrában azonban Sergio Pérez lepte meg az egész mezőnyt és egy hatalmas kört húzott elő a zsákból, amelyre a Ferrarik már nem is tudtak válaszolni. Pérez tehát a pole pozícióból várhatja a futamot, amely élete első rajtelsősége.
A mexikói mögül a két Ferraris, Leclerc és Sainz indulnak, míg a regnáló világbajnok, Max Verstappen indul a negyedik helyről. A harmadik sort némi meglepetésre az Alpine-os Esteban Ocon és a hétvége folyamán szintén küszködő George Russell szerezték meg.
Izgalmakból tehát nem volt hiány, a Forma-1 hivatalos YouTube-csatornája pedig ezúttal sem okozott csalódást, remek összefoglaló videót tettek közzé az őrületes időmérőről, amelyet erre a linkre kattintva nézhetnek meg.