Miután négy éve nem sikerül megegyezni, Carlos Lesmes, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CGPJ) elnöke úgy határozott, benyújtja lemondását, mondván, ha maradna, csak cinkos lenne egy olyan helyzetben, melytől irtózik.
Az ukrán elnök arról számolt be, hogy az orosz hadsereg a háború kezdete óta már több mint félmillió ukránt deportált Oroszországba.
Lassan nem telik el úgy hét, hogy az Egyesült Államok elnöke ne jelentene be egy újabb nagy fegyverszállítmányt Ukrajna részére.
Az Egyesült Államok igyekszik tisztázni, nem vesznek részt az ukránok azon döntésében, milyen orosz célpontokat semmisítenek meg.
Ukrajna elnöke megragadta a lehetőséget, hogy nyílt nukleáris zsarolással vádolja Oroszországot, mely továbbra sem hajlandó lemondani az ukrán területek megszerzéséről.
Az orosz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy nyugatiak propagandaháborút indítanak az Oroszországi Föderáció ellen.
Boris Johnson brit miniszterelnök egy londoni adománygyűjtő rendezvényen „a modern idők egyik leghihetetlenebb vezetőjeként“ méltatta Zelenszkij ukrán elnököt.
Sajtóértesülések szerint jelenleg is több száz katona oktatása folyik, a végzettek helyére pedig új emberek érkeznek.
Orbán Viktor továbbra is határozottan kiáll amellett, hogy Magyarország nem szállíthat fegyvereket Ukrajnának.
Jen Psaki kijelentette, Joe Biden továbbra sem hajlandó amerikai csapatokat küldeni Ukrajnába, ezt pedig az amerikaiaknak is el fogják ismételni.
Dmitrij Peszkov közölte, a győzelem napja az oroszok legfőbb ünnepe, amit semmi sem zavarhat meg, majd sajnálkozott, amiért az oroszok által kegyetlenül ostromlott Mariupol városában nem lehet majd ünnepséget tartani.