Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,88 Ft
Euró
387,74 Ft
Font
450,80 Ft
Bitcoin
60,716 $

Az Egyesült Államok tovább szigoríthatja a szankciókat, hogy átformálja a Kreml terveit

A Fehér Ház tanácsadója szerint az orosz emberek végül „képesek lesznek összekötni a pontokat”, miért került országuk a jelenlegi helyzetbe.

Fotó: photovs / Twenty20
Észak-Amerika

Czinder Tímea

Szerkesztő

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pénteki nyilatkozatában elmondta, szerinte az amerikai kormány továbbra is képes lesz újabb nem katonai költségekkel sújtani Oroszországot, például további szankciók formájában.

Úgy gondolja, ezek az intézkedések egyre inkább nyomás alá helyezik és korlátozzák Oroszország gazdaságát és hadi gépezetét, és átformálják a jövőre vonatkozó terveiket, aláásva a további agresszió lehetőségét. Hangsúlyozta, a már bejelentett szankciók érvényesítése is fontos – számolt be a CNN. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

„A jogérvényesítés nagyon központi jelentőségű lesz, mert az elkövetkezendő időszakban Oroszország gazdasági szempontból arra fókuszál majd, hogy kitalálja, hogyan kerülheti meg vagy áshatja alá a bevezetett szankciókat. Ezeknek az utaknak a blokkolása létfontosságú lesz a pénzügyi hatás elérése, valamint a Kreml gondolkodásának alakítása érdekében”

– nyilatkozta Sullivan.

A tanácsadó elismerte, létezik olyan narratíva is, amely során a szankciók visszaütnek, a lakosság pedig megszilárdul Vlagyimir Putyin mögött, és az orosz kormány ezt próbálja majd erőltetni, az Egyesült Államok azonban úgy véli, az emberek képesek lesznek „összekötni a pontokat”.

„Végül az orosz emberek a legalapvetőbb kérdést fogják feltenni, vagyis miért és hogyan történt mindez, és úgy hisszük, végül képesek lesznek összekötni a pontokat.”

Sullivan szerint az Egyesült Államok készen állhat másodlagos szankciók alkalmazására, és kész bármely személyt vagy vállalatot kijelölni, aki vagy amely „szisztematikus erőfeszítéseket tesz ezek gyengítésére vagy kijátszására, ezeket az eszközöket pedig jelenleg a vállalatok és országok világszerte jól ismerik”.

Sullivan szerint az adminisztráció különféle lépéseken gondolkodik az olajjal kapcsolatban is, amelyeket a szövetségeseivel megléphet az olajárak kezelése érdekében. Elmondása szerint ez volt a G7-országok és Biden találkozójának fő témája, részleteket azonban nem közölt, de utalt rá, hogy a kormány hamarosan bejelentésekkel érkezik.

Ha most lenne választás, ezek a pártok be sem kerülnének a parlamentbe

Egy friss felmérésből derült ki, mennyire sokat változott egyes pártok támogatottsága.

A világ másik felén is sírnak Szoboszlai edzőjének távozása miatt (videó)

Jürgen Klopp úgy döntött, kiszáll a futballból, legalábbis egy időre biztosan, így hamarosan átadja a helyét.