Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Egy 2500 éves harcos család sírját fedezték fel

Egy hozzávetőleg 2500 éves sírhelyet fedeztek fel Szibériában, ahova egy ősi harcos családot temettek el, nemcsak a két szülőt, hanem azok gyermekét és idősebb szolgálójukat

Cool
Author image

Nagy Noel

Szerkesztő

Egy hozzávetőleg 2500 éves sírhelyet fedeztek fel Szibériában, ahova egy ősi harcos családot temettek el, nemcsak a két szülőt, hanem azok gyermekét és idősebb szolgálójukat – számolt be róla az UniLAD.

Az ásatást végző régészek szerint a páros nagyjából a harmincas éveiben járhatott halálakor, és valószínűsíthetően szkíta származásúak voltak. A harcos család csontvázai mellett számos korábbi holmijukat, többek között a fegyvereiket is megtalálták. Habár a felnőtt csontvázak relatíve jól egyben maradtak, a gyermek csontváza jelentősen roncsolódott, feltehetően rágcsálók miatt.

A Hakaszföldön felfedezett sírhelyet az Askiz régészeti expedíció kereteiben találták meg, amelyet az SB RAS és 000 Arkhegeoproekt Régészeti és Etnográfiai Intézete vezetett. Az intézet elmondása szerint ez a konkrét sírhely vélhetően a tagar kultúra idejére vezethető vissza, mely i.e 8. és 2. század között foglalta Dél-Szibéria területét.

„Az egymás mellett fekvő férfi és nő nagyjából 35 és 45 év között lehetett, a lábuknál fekvő nő körülbelül 60 vagy idősebb. A sírhelyen ezen felül megtaláltuk egy újszülöttnek is a csontvázát, aki nem lehetett több egy hónaposnál halálakor, azonban a csontváza szanaszéjjel hevert a síron belül, feltehetően a rágcsálók tevékenysége miatt”

mondta Dr. Ole Mitko, a Novosibirsk Egyetem régésze.

Jurij Vitaljevics Teterin vezetőkutató elmondása szerint meglehetősen ritka, hogy ilyen jó állapotban sikerült felfedezni a sírokat, vagy egyáltalán sikerül benne csontvázakat találni, mivel a környéken meglehetősen gyakoriak a sírrablások amiatt, hogy a környékbeliek tudomással vannak róla, hogy a harcosok meglehetősen nagy értékű holmival lettek eltemetve.

A csontvázaik mellett ugyanis lényegében felbecsülhetetlen értékű bronzfegyvereket, egy kerek tükröt, valamint egy szarvból készített miniatűr fésűt is találtak. A fegyverek sem mindennapiak voltak a korszellemhez képest, ugyanis a női fél mellett is egy baltát találtak, ami nem volt jellemző. A férfi mellett pedig két baltát és két tőrt fedeztek fel, amely szintén erős fegyverzetnek számított akkoriban.

A kutatók feltételezései szerint annak ellenére, hogy harcosok voltak, nem valószínű, hogy csatában vesztették életüket, hanem sokkal inkább valamilyen fertőzésben vagy betegségben, mivel nem lehetett felfedezni a csontvázakon közvetlen sérülést. Úgy vélik, valószínűleg az idős nő és az újszülött gyermek is a fertőzésben lelhette halálát.

Kiderült, meggyilkolhatták-e a magyar ikerpárt Skóciában

Kiderült, meggyilkolhatták-e a magyar ikerpárt Skóciában

Újabb informátor tett közzé információkat a Huszti-ikrek halála kapcsán, ami továbbra is sok kérdést vet fel az ügyben.

Deutsch Tamás: Niedermüller lakbéremelést akar a VII. kerületben.

Deutsch Tamás szerint Niedermüller Péter lakbéremelést akar a VII. kerületben Budapesten, de ezt nem akarják engedni.

Böde lett a magyar Ibrahimovic

Lionel Messi még a kapust is kicselezte, 5-0 lett a vége (videó)

Lionel Messi csapata 5-0-ra nyert az Olimpia ellen, amiből az argentin klasszis többszörösen is kivette a részét.