Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,81 Ft
Euró
388,25 Ft
Font
451,42 Ft
Bitcoin
61,371 $

DK: „a 3,9 százalékos emelés felér egy ízléstelen tréfával”, a kormány adjon 100 ezer forintot a nyugdíjasoknak

A Demokratikus Koalíció (DK) úgy véli, a 3,9 százalékos emelés egy „ízléstelen tréfa”, s azt követelik a kormánytól, hogy 100 ezer forintos juttatást biztosítsanak a nyugdíjasoknak.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Belpolitika

Takács Petra

Szerkesztő

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy az infláció miatt adjon százezer forintot a nyugdíjasoknak – ismételte meg a párt már korábban is szorgalmazott követelését Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő.

A politikus hétfői, online sajtótájékoztatóján hivatkozásként emlékeztetett arra, hogy júliusban 3,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. A januártól júniusig terjedő, visszamenőlegesen járó emelést a nyugdíjasok egy összegben, az aktuális, július havi emelt nyugdíjukkal együtt kapják meg.

Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: a 3,9 százalékos emelés felér egy ízléstelen tréfával, mert az élelmiszerinfláció harminc százalék közelében van és nagyjából ugyanezen a szinten lehet a nyugdíjasinfláció is.

Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasoktól a sokszorosát vette el az „orbáni infláció, a Fidesz gyenge forintja” annak, mint amit idén összesen kapnak az államtól – jelentette ki a kormányt bíráló Gréczy Zsolt.

(MTI)

Szigorúbb büntetést kér Gyárfás Tamásra az ügyészség

Gyárfás Tamás továbbra sem nyugodhat meg a súlyos ügye kapcsán.

Luis Rubiales bíróság elé áll a kéretlen csók miatt

A Spanyol Királyi Labdarúgó Szövetség (RFEF) korábbi elnöke most áll bíróság elé a nagy port kavart eset kapcsán.