Csalással nyerhette meg az 1960-as elnökválasztást Kennedy?
Több mint 60 évet utazunk vissza az időben, Irwin F. Gellman új könyvében keres magyarázatot a történtekre.
Fotó: John Fitzgerald Kennedy amerikai politikus, az Egyesült Államok 35. elnöke, 1917. május 29-én született Brookline-ban.
Meghalt 1963. november 22-én Dallas-ban.
A képen: J. F. Kennedy az USA megválasztott új elnöke.
MTI Fotó/FR „Mi nyertünk, de ellopták tőlünk…” – mondta keserűen Nixon karácsonyi partiján, melyet Gellman szerint az évszázad kampánya előzött meg. Könyve is ezt a címet viseli (Campaign of the Century), az ismert történész pedig nagyon is aktuális témát vett elő.
A John F. Kennedy és Richard Nixon közötti 1960-as elnökválasztás a huszadik század egyik leggyakrabban emlegetett politikai eseménye, ám meglehetősen egyoldalúan szokás megnyilvánulni róla, ugyanis az elfogultság leginkább Kennedy javára torzítja a múltba nyúló, lassan elhalványuló történeteket.
Gellman azonban a Nixon-archívumnak és a levéltári barangolásoknak hála olyan szemszögekből mutatja be a kampányt, melyek eddig sokak számára ismeretlenek voltak. Ebbe beletartoznak az FBI által Kennedyről készített megfigyelések, illetve Henry Cabot Lodge alelnökjelölt visszaemlékezései, és még számos, korábban fel nem használt forrás.
A 79 éves történész nem volt rest elővenni más álláspontokon lévő kollégáit, és bálványimádónak titulálni, valamint a tények elferdítésével vádolni olyan szintén neves szakírókat, mint Fredrik Logevall, vagy Taylor Branch. Úgy gondolja, hogy azok az idők már rég elmúltak, amikor szánt szándékkal csak az egyik oldalát mutathatjuk be egy történelmi eseménynek.
Bár Gellmant éppen Nixon-baráti hozzáállása miatt kritizálják, nem fél kimondani, hogy Kennedy inkább egy felépített brand volt, a valós személyiségét pedig még ma is rengeteg kérdőjel övezi. A fiatal, mosolygós családapa képe mögött ráadásul valójában egy súlyos egészségügyi problémáktól szenvedő nőcsábász rejtőzködött, aki sokkal kíméletlenebb és korruptabb volt, mint ahogyan azt eddig bemutatták.
Az író nem csupán arra törekszik, hogy leleplezze a mítoszokat, de arra is, hogy Nixont jóformán rehabilitálja. Ugyanakkor a The New York Times szerint a Campaign of the Century politikai elbeszélésként furcsamód híján van mind a politikának, mind pedig az elbeszélésnek, lévén kevés szó esik benne a Kennedy és Nixon közötti nézetkülönbségekről, ideológiai szakadékokról.
Nem mellesleg közvetlen és új bizonyítékokat sem szolgáltat a 62 évvel ezelőtti választási csalásokkal kapcsolatosan, hiszen gyakorlatilag arra épít, ami eddig is köztudott volt: az állítólagos manipuláció egyszerűen nem volt olyan mértékű, hogy megváltoztathassa az eredményt.
