Ez volt az első nagyobb utórengés a péntek éjjeli 6.8-es erősségű pusztító földrengés után.
Több mint húsz sérültről számoltak be a hatóságok.
John Mittermeier szerint olyan érzés volt megpillantani ezt a kivételes állatot, mintha álmodna, hiszen 1999 óta senki sem találkozott velük.
A miniszterelnök szerint a földrengés által bebizonyosodott, hogy a szomáliai nép „bármire képes, ha összefog”.
A több mint három hete tartó harcok Las Anod városában és környékén törtek ki.
A volt dél-afrikai paralimpikon, Oscar Pistorius, aki 10 évvel ezelőtt meggyilkolta élettársát arra számít, hogy hamarosan szabadlábra helyezik.
Miután a jelenlegi eredmények szerint ismételten a kormánypárt vette át a vezetést, az ellenzéki pártok közös sajtótájékoztató keretében követelték a választások új kiírását.
Kais Saied elnök ugyanis azt találta mondani, hogy az okmányok nélküli szubszaharai bevándorlók valójában az ország kultúrájának megváltoztatását célzó összeesküvés részesei voltak.
Jelenleg is hajtóvadászat folyik a nigériai ellenzéki Munkáspárt szenátorjelöltjének gyilkosai után, akit szerda késő este autójában lelőttek, majd felgyújtottak.
Az Egyesült Államok Afrikai Parancsnoksága (AFRICOM) közlése szerint egy amerikai csapásban az al-Shabaab hét harcosa vesztette életét Szomáliában.
Közel egy évtizede nem volt példa ilyen szigorú büntetésre, sokak pedig attól tartanak, hogy e döntéssel Szudán szépen lassan visszacsúszik az állami szélsőségességbe.