Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,42 Ft
Euró
388,22 Ft
Font
452,75 Ft
Bitcoin
63,364 $

30 éve így közlekedik a fadarabokkal vezető, amputált lábú férfi

Állítása szerint nem azért tette mindezt, mert mindenáron törvényt akart sérteni, egyszerűen az vezérelte, hogy imád vezetni, s a kocsikért is odáig van.

Fotó: Unsplash
Bűnügy

Koós Alexandra

Szerkesztő

Korábban beszámoltunk róla, hogy a rendőrség egy megdöbbentő esettel találkozott az M6-os autópályán végrehajtott ellenőrzés során, ugyanis egy amputált lábú sofőr fadarabokkal vezette a Porsche Cayenne-t, amiben ült.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint amikor a kollégák elkérték tőle a jogosítványát, elmondta, hogy soha nem volt ilyenje, sőt, jelenleg is eltiltás hatálya alatt vezet. Illetve az is kiderült, hogy többször elkapták már, amint szabálytalanul átalakított kocsikkal közlekedett. Soron kívül Szerdától ismét olcsóbb lesz az üzemanyag

A férfi elmondta, nem azért tette mindezt, mert mindenáron törvényt akart sérteni, egyszerűen az vezérelte, hogy imád vezetni, s a kocsikért is odáig van, így nem akart lemondani erről a szenvedélyéről – írta a Blikk.

Az internetről jött az ihlet

„Egy balesetben veszítettem el a lábaimat, amikor a vasútnál dolgoztam. Harminc éve így vezetek, bár nem volt jogosítványom. Amputáltként nem tudtam megszerezni az engedélyt. A botos módszert az internetről néztem le”

– árulta el Jenő.

Kérdéses, a férfi briliáns képességeinek vagy a csodának köszönhető, hogy karambol nélkül megúszta az elmúlt évtizedeket, ugyanis egy vezetéstechnikai szakértő kijelentette, miszerint semmi esélye sincs annak, hogy ilyen autóvezetés mellett ne történjen baj.

„Egy ilyen sofőrnek szinte nulla a cselekvőképessége. Mozgássérültként is lehet autót vezetni, ha a jármű megfelelően és szabályosan át van alakítva. A technika fejlettségének köszönhetően ma már nagyon széles a palettája az ilyen módosításoknak, személyre lehet szabni az autót. Ugyanakkor kétségtelen, hogy lehetnek olyan szituációk, amiket egy amputált lábú sofőr képtelen – vagy csak nagyon nehezen tud – kezelni: egy jégbordán megcsúszó autóban például fontos, hogy a sofőr a lábával ki tudja támasztani magát, hiszen különben akár ki is eshet az ülésből”

– magyarázta.