Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

A víz sokkal korábban jöhetett létre az univerzumban, mint azt eddig gondolták

A víz sokkal korábban jöhetett létre az univerzumban, mint azt eddig gondolták

A víz sokkal korábban jöhetett létre az univerzumban, mint azt eddig gondolták
Fotó: Pixabay / Illusztráció

Az ősrobbanás utáni 200 millió éven belül már lehetett belőle a világegyetemben – emelik ki az erről szóló tanulmányban.

Daniel Whalen, a Portsmouth-i Egyetem tudósa csapatával együtt két csillag robbanását szimulálták a korai univerzum paraméterei segítségével. Azt találták, hogy a víz keletkezésének feltételei már 100 millió évvel az ősrobbanás után rendelkezésre álltak – derül ki a tanulmányból, amely a Nature Astronomy című tudományos lapban tettek közzé, de fontos megjegyezni azt is: a korábbi elméletek ennek ellentmondtak, mivel úgy vélték a szakemberek, hogy az ehhez szükséges nehezebb elemekből (mint pl. az oxigénből) kevesebb volt még ekkor. Az alábbi videón egyébként az látható, hogy az ősrobbanásból származó hidrogén, hélium és lítium gázok az első csillagokká állnak össze, és robbanásszerű haláluk során nehezebb elemeket szabadítanak fel:

A kutatók a tanulmányban azt írják, a víz azért lehetett jelen az ősi galaxisokban, mert azoknál is korábban keletkezett. A napjainkban ismert, fémes csillagok magjában rengeteg oxigén található, de az első csillagok szinte teljes egészében hidrogénből és héliumból álltak. Ezek a korai csillagok valószínűleg óriási hőmérsékleten és gyorsan égtek, ami megnehezítette a csillagászok számára, hogy nyomukra akadjanak, ám a James Webb űrteleszkóp új adatai talán épp most tárták fel létezésük első közvetlen bizonyítékát. Whalen és csapata ezeknek a korai csillagoknak a felrobbanását szimulálta, amelyek közül az egyik 13-szor, a másik 200-szor volt nehezebb a Napnál – részletezik.

Az adatok arra utaltak, hogy a szupernóvák első másodpercében a hőmérséklet és a nyomás elég magas volt ahhoz, hogy oxigén álljon elő. A kataklizma után a gázok, amelyek 1630 fényévre nyúltak el, lehűlni kezdtek. A gyors lehűlés gyorsabban ment végbe, mint az anyag egyesülése, ami az ionizált hidrogénmolekulák összeállását okozta, így a víz másik kulcsfontosságú összetevője, a molekuláris hidrogén (H2) alakult ki. Miközben ezek a részecskék egymással ütköztek, elég oxigénnel találkozhattak ahhoz, hogy egyesülve vízzé váljanak. Mint kifejtik: a kutatók azt gyanítják, hogy a szupernóva-maradványok e sűrűbb régió magasabb fémkoncentrációjukkal valószínűleg a nehezebb elemekkel teli csillagok következő generációjának, valamint a jövőbeli bolygóképződésnek a helyszínei lettek.

A csapat számításai szerint a víz mennyisége az ősi galaxisokban csak tízszer kevesebb lehetett, mint amennyi ma van a Tejútrendszerben, vagyis bőségesen elég volt ahhoz, hogy jelentős mennyiségben legyen jelen a korai univerzumban – írta meg a HVG a Science Alert cikkére hivatkozva.


Korábban arról is beszámoltunk, hogy élhető bolygó volt a Mars, folyékony víz volt a felszínén: a NASA bukkant rá a bizonyítékra. A Curiosity 13 évvel a küldetése megkezdése után bukkant rá arra az ásványra, ami folyékony víz és szén-dioxid jelenlétében keletkezik.