Bár úgy tűnt, hogy Herszon megye teljesen eleshet az oroszok előtt, az ukrán ellentámadás eddig nagyon sikeresnek bizonyul.
Régóta téma már az Európai Unióban az egységes minimálbér ötlete, ám egyelőre nem úgy tűnik, hogy erre konszenzus van kialakulóban.
A szerb-román határ környékén, mezőgazdasági munkálatok elvégzése közben történt az incidens.
Szombaton újabb összecsapások történtek az izraeli rendőrök és a palesztin demonstrálók között Kelet-Jeruzsálemben, melynek következtében legalább 200 palesztin megsérült.
A csütörtöki demonstráció során legalább 27-en vesztették életüket, 359 embert pedig eltűntnek nyilvánítottak a bogotái hatóságok.
Andrew Bailey, a Bank of England kormányzója finoman szólva is szkeptikus a kriptovalutákkal és azok valós kereskedelmi értékével kapcsolatban.
Döbbenetes felfedezést tettek biztonságtechnológiával foglalkozó szakemberek, kiderítették ugyanis, hogy egy drónnal könnyedén kijátszható az elektromos autók szoftvere.
Bejelentette az Európai Unió a szombati nap folyamán, hogy hatalmas szerződést kötöttek az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszercégekkel, mely 1.8 milliárd koronavírus-vakcina leszállítására vonatkozik.
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa kijelentette, amennyiben nem sikerül feloldani a Bulgária és Észak-Macedónia közötti ellentéteket, úgy elképzelhető, hogy csak Albániával folytatják a csatlakozási tárgyalásokat.
Bejelentette a Kongói Demokratikus Köztársaság, hogy vége lett a konfliktusos Észak-Kivu tartományban kitört Ebola-járványnak.
Hiába enyhített az amerikai Járványügyi és Járványmegelőzési Központ (CDC) a maszkokkal kapcsolatos ajánlásokon áprilisban, az állampolgárok többsége már hozzászokott az arcvédők viseléséhez.