Majd hozzátették, legalább 8851 beteget kellett azonnal megműteni, néhány személyt azonban már hazaengedtek.
A jelenlegi várakozási idő hat nap.
Uniós és amerikai tisztviselők egy emberként osztották meg álláspontjukat: Moszkva szándékosan emeli az élelmiszerárakat az ukrán kikötők blokkolásával, majd előadja a világnak, hogy ez a Nyugat hibája.
A háború kezdete óta az EU példátlan szankciókkal sújtotta Oroszországot, ám van egy olyan pont, ahol még nem mert lépni: az energiaexport kérdésében.
Bár az elmúlt napok-hetek folyamán az oroszok kerültek helyzeti előnybe, Ukrajna továbbra is érzékeny csapásokat mér az orosz hadseregre és felszereléseikre.
Az európai parlamenti képviselők szerdán ültek össze, hogy megvitassák a június végén esedékes találkozó témáit.
Az elnök nyilván véletlenül emelte fel annyira a stábja által készített puskát, hogy az mindenki számára láthatóvá váljon, azonban a baki ismét kellemetlen helyzetbe hozta Bident.
Mihail Hodorkovszkij száműzetésben élő orosz üzletember kiemelt egy fontos közelmúltbeli eseményt, amely véleménye szerint döntő jelentőségű volt.
Dmitrij Peszkov szerint Oroszország és az európai blokk kapcsolatait nehéz lesz tovább rontani.
Korábban az ember hasonló jeleneteket általában a hollywoodi filmekben látott, ám ez még mindig a valóság, ezúttal Szeverodonyeckből.
A kötelező oltásról szóló intézkedés megosztotta a társadalmat, az egészségügyi miniszter szerint „senki sem oltatja be magát csak azért, mert azt egy jogszabály előírja”.