A Konyhafőnökben is történnek balesetek, de amikor kiment az egyik versenyző válla, hirtelen megfagyott a levegő a stúdióban.
Ez már nagyon sok volt Natalinak, aki szerint egyes lányok nem tisztelték Bea érzéseit, és inkább felállt, majd otthagyta őket.
Timi kihasználta a lehetőséget, és rögtön egészen közel került Árpa Attilához, aki természetesen örült ennek.
Kármán Odett számára sem volt egyszerű a legutóbbi versenynap, és ahogyan ő fogalmazott, kapott egy magasabb Norbit.
Hagyma elismerte, teljesen maga alá került, nem volt fogalma arról, hogy mit kér tőle Sárközi Ákos, de nem akarta feladni.
Vajtó Lajos és Csuti is sokkoló hírekkel tért vissza a táborba, ami valószínűleg mindenre hatással lesz a játékban.
Sárközi Ákos igyekezett megvédeni a versenyzőit, de Rácz Jenő és Fördős Zé mindig figyel, és a humor most sem maradhatott el.
A beszélgetés végén pedig Lékai-Kiss Ramóna közölt valamit Árpa Attilával, aki ettől szabályosan ledöbbent, de döntenie kell.
Kemény szavak hangzottak el A Nagy Ő legutóbbi adásában, Fruzsi és Bogi is egymásnak feszült, méghozzá nem gyengén.
Tokár Tomi tányérja nem nyűgözte le Rácz Jenőt, aki kritikával illette a műsorvezetőt, mert ennél sokkal többre lesz szüksége a folytatásban
Nem is amiatt, mert már nincs versenyben, hanem főként annak kapcsán akadtak ki páran, ahogyan távozott.