Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

25 év után áll bíróság elé a sorozatgyilkos

25 év után áll bíróság elé a sorozatgyilkos

Több mint negyedszázaddal a 17 éves Victoria Hall eltűnése és meggyilkolása után bíróság elé áll Steve Wright, a Suffolk környékén elkövetett sorozatgyilkosságok miatt már életfogytiglanra ítélt férfi.

További Hírek

Megszakadtak a tárgyalások Messi és a PSG között

Egyre valószínűbb, hogy az argentin világbajnok távozik Párizsból.

VV Fanni gyilkosa akár 35 év börtönt is kaphat

B. László fellebbezett az első fokú ítélet ellen, ám ennek következtében a Fővárosi Ítélőtábla akár úgy is határozhat, hogy súlyosbítja a korábban kiszabott 25 éves börtönbüntetést.

Ez történt a tárgyaláson, amikor szót kért a gyermekgyilkos magyar anya

A nő korábbi férje ennek kapcsán azt mondta, „Katalin mindig is ügyesen színészkedett, de bízom benne, hogy elítélik”.

Hétfő reggel elkezdődött az Eötvös és a Vörösmarty Gimnázium kirúgott tanárainak pere

Sziklai Tamás arra utalt, ha megnyerik a pert, akkor az elbocsátott pedagógusok kérhetik visszahelyezésüket az állásukba, illetve sérelemdíj is megilleti őket.

„Nem akartam megölni” – állítja a párját mindkét szemére megvakító kemecsei rém

A férfi hozzátette, bűnösnek érzi magát a testi sértést illetően, viszont nem fogadja el az ügyészi indítványt.

Hableány-katasztrófa: újabb részleteket árult el a Viking egyik matróza

Többek között a kapitányról is beszélt, valamint azt állította, hogy egy élő és két halott utast húztak ki a vízből.

Elon Musk és a Fehér Ház az elektromos járművek piacának növeléséről tárgyalt

Ennek során a kétpárti infrastrukturális törvény és az inflációcsökkentő törvény is szóba került, amelyek ösztönzőleg hatnak a tiszta energia felhasználására, illetve az ezzel kapcsolatos fejlődést is támogatják.

Nem tudják halottá nyilvánítani VV Fannit, a család tehetetlen

A család jogi képviselője szerint B. László közreműködésével biztosan nem tudják sikerre vinni az ügyet, ám a másodfokú ítélet után már megtörténhet a végső lezárás.

Ilyen még nem volt: Szijjártóval tárgyalt a kongói külügyminiszter (fotó)

Szijjártó Péter a közösségi médiában jelentette be, hogy diplomáciatörténeti eseménnyel kezdte az idei diplomáciai évet, ugyanis korábban soha nem járt még a Kongói Demokratikus Köztársaság külügyminisztere Magyarországon.

Orbán Viktor Brüsszelben tárgyalt a Thaiföld és Laosz miniszterelnökével

A magyar és a thaiföldi gazdaság szerkezete kiegészítő jellegű, Laosz és Magyarország pedig 60 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatot.