Sebastian Vettel a nyár kellős közepén tudatta a világgal, hogy a 2022-es szezon végén befejezi F1-es pályafutását, azt azonban egy szóval sem mondta, hogy levenné a gázpedálról a lábát a hátralévő futamokon.
Egy hatalmas projekt van készülőben, ami a világ legnagyobb szolárfarmja lesz, mely olyan országok számára biztosíthat energiát, mint például Szingapúr.
A szingapúri kutatók egy olyan légzésvizsgálatot dolgoztak ki, ami 1 percen belül képes kimutatni a COVID-19 fertőzést, melyben világszerte már több mint 1 millióan haltak meg.
A szingapúri fejlesztésű robot célja az, hogy egyszerűbbé, kényelmesebbé és biztonságosabbá tegyék a koronavírus-teszteket, amiket az orrban hajtanak végre.
Minden ország más és más módon igyekszik megakadályozni a koronavírus terjedését. Vannak, akik például ingyen maszkokkal próbálnak segíteni.
Rengeteg munkavállalóról van szó, akiknek még mindig várniuk kell, mert nem eshettek át a kötelező teszteken, noha ennek már meg kellett volna történnie.
Egy ország, mely többek között a Forma-1-ben is eseményt rendez, közel 6 hónapja nem mérhetett ilyen számokat a koronavírus idején.
Egyes országok kiemelkedőek a koronavírusban, hol negatív, hol pozitív módon, de szinte mindenki érintett ebben, miközben egymástól is tanulhatnak.
A jó hír, hogy a hajó miatt el voltak szigetelve az emberek, így nem jelentenek közvetlen veszélyt a társadalomra, és a tömeges fertőzés lehetőséget is kizárható.
Azok, akik nem veszik kellően komolyan ezeket a szigorú előírásokat a koronavírus elleni harcban, pénzbírságra és nagyobb büntetésre számíthatnak. Ez a példa is jól bizonyítja ezt.
Szinte lehetetlen megállítani az elefántcsont-kereskedelmet, de időről időre hatalmas fogásokat visznek véghez az illetékes hatóságok.