Olyan eset is előfordult, hogy a csaló azt kérte, az áldozat WhatsAppon keresztül mutassa meg a személyi igazolványát, munkavállalási engedélyét vagy bankkártyáját.
Szingapúrban őrizetbe vettek egy brit maszkellenest, akire akár hat hónapos börtönbüntetés is várhat, miután a Facebookon megjelent egy videó, amelyen maszk nélkül utazik egy vonaton.
350 orvos és egészségügyi munkavállaló fertőződött meg koronavírussal, miután felvették a Sinovac vakcináját.
A szigorú munkaóráiról híres országban egyre több nő fagyasztatná le petesejtjeit, hogy élete későbbi részében vállaljanak gyereket, a módszer betiltása azonban komoly akadályt jelent számukra.
Delhi főminisztere leállítatta a repülőjáratokat a szingapúri variánsra hivatkozva, ami sem Szingapúr szerint, sem szakértők szerint nem létezik.
Maláj tigriskölyök páros született a Szingapúri Vadrezervátumban (WRS), mely azért is nagy dolog, mert 1998 óta először sikerült világra hozni a kritikusan veszélyeztetett állapotban lévő tigrisfajtából.
A Singapore Airlines jó eséllyel pályázik arra, hogy a világ első teljesen beoltott légitársasága legyen, mellyel egy nagy lépést tehet meg előre a védekezésben.
Bejelentette egy szingapúri laboratórium, hogy sikerrel kísérleteztek ki egy olyan csirkehúst, amelyhez nem kellett levágni egy darab szárnyast sem, és jóváhagyták annak árusítását
Egy nagyon hirtelen mozdulattal rántották hátra a nő kezét, aki még ordibált is, de hiába, letartóztatták, amiért nem viselt maszkot.
A jelentések szerint a nő több szabályt is megszegett a koronavírus idején, miközben több társát támadta meg, amivel még nagyobb bajba került.
A nő ellenállt a rendőri intézkedésnek, egy asztal alá bújt be, miután nem kapta meg azt, amit kért. A bíróság ítélete szerint a tettért börtönbe kell vonulnia.