Az eddigi rekordot egy 8,2 kilogrammos hagyma tartotta, amelyet Tony Glover termesztett 2014-ben.
A nagy befogadóképességgel bíró helyszín a koncertek és afterek tekintetében rekord mennyiségű teltházat (21) könyvelhetett el. Eközben mintegy 60 százalékban kész van a jövő évi programnaptár, és már teltházas a jövő májusi Kispál és a Borz-koncert.
A nyári utasforgalom közel 40 százalékkal haladta meg a tavalyit, a legtöbben pedig Balatonlellét, Balatonfüredet, Siófokot és Zamárdit választották.
A norvég játékos kirobbanó formában futballozik, és egyelőre jele sincs annak, hogy a közeljövőben ez változna.
A Real Madrid 2017-ben érte el a rekordot.
Eddig az Air Italy 737-800-as volt a helyi rekorder, ám a videó alapján könnyen lehet, hogy ezentúl mást illet majd meg az első hely.
Rekord is született: az elmúlt héten az évben a legtöbb, 4156 határsértőt tartóztattak fel.
Ez az adat azért is lenyűgöző, mert hazánkban jelenleg összesen 3 GW teljesítményre képes napelemes rendszer dolgozik.
Miközben az aszály súlyos károkat okoz a magyar gazdaságnak, új napi csapadékrekord született a hidegfront által.
Az átlagember számára megfizethetetlen árak vannak jelenleg az ingatlanpiacon, így adódik a kérdés, hogyan lesz saját tulajdonú ingatlana a magyaroknak.
Fantasztikus számokról jelentett a Bahart: július közepéig egymillió utas szállítottak, és a rekord is megdőlt.