Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,83 Ft
Euró
389,66 Ft
Font
455,20 Ft
Bitcoin
65,225 $

Rejtélyes módon eltűnt egy kínai milliárdos

Bao Fan kínai befektetési bankár és befektető február 16-án rejtélyes módon eltűnt, az általa 2005-ben alapított China Renaissance pedig közölte, hogy már eltűnésének bejelentése óta próbálja felkutatni a milliárdost.

További Hírek

Holtan találtak egy férfit egy Staten Island-i lakóház folyosóján, a mellkasára pedig a "kislányokat fogdosok" felirat volt írva – közölték a News 4 New York-i rendőrség forrásai kedden.

A rejtélyes pillanatban egy horgony alakú UFO füstnyomot hagyott az égen, mielőtt a tengerbe zuhant Indonéziában.

Egy volt katona, aki bevallotta, hogy megölt egy nyolcéves kislányt, hétfőn (május 3-án) bíróság elé állt egy másik férfi néhány hónappal korábbi meggyilkolásának vádjával is.

Egy április 17-i Tesla Model S örömtúra a texasi Houston közelében halálos tűzzel végződött, amely az autó mindkét utasának életét követelte.

Rejtélyes, háromszobás ingatlanba botlott egy New York-i nő a saját fürdőszobájának tükre mögött, pedig csak arra szeretett volna választ kapni, honnan jön a rettentő hideg.

Nagyon furcsa, titániumból készült labdát találtak a Bahama-szigetek egyik strandján, amelynek kapcsán azt feltételezik, hogy egy orosz űrhajóról szakadhatott le, mivel tele volt orosz írásokkal.

Különös kulcsot találtak az egyik norvég székesegyházban, melyhez egy papírt is mellékeltek, amire azt írták, bárki is leli meg ezt a kulcsot, kinyithatja vele azt a termet, amelyben 500 kilogramm aranyat helyeztek el.

Az Igor Gyatlov által vezetett turistacsoport tagjai 1959 telén az Urál északi részén rejtélyes körülmények között vesztették életüket.

Egy harrisburgi ügyvéd szerint a polgárháborús arany ügye új fordulatot vett, ugyanis az állami fellebbviteli bíróság átadta számára azt a nyomot, mely megoldhatja azt a rejtélyt, hogy az FBI valóban megtalálta-e az elveszett polgárháborús aranyat mintegy 400 millió dollár (118,3 milliárd forint) értékben.

Gőzerővel működött az internet UFO-hívő szegmense az elmúlt hét során a Utah államban megjelent rejtélyes fémobjektum előkerülése, majd ugyanilyen rejtélyes eltűnése kapcsán, amely két esemény sokan idegen civilizációnak tulajdonítottak.