Rácz Jenő egyszerre komoly és humoros karakter, amit most ismét bizonyított, így még nem láthattuk őt.
Rendkívül jó látni azt, hogy valaki ennyire hálás tud lenni a családjának, akik maximálisan támogatják őt, és Mengyi joggal jutott be a TOP-3-ba.
Mengyi maradt az egyetlen versenyzője Rácz Jenőnek, de egyúttal talán a legnagyobb favoritról is beszélhetünk.
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mit történt Mengyivel, és azt sem, hogy ez a döntőjébe fog kerülni, vagy sem.
Egyre többen állnak Orsi mellé, aki már csak két lépésre van attól, hogy megnyerje a 10 millió forintos fődíjat.
Ez már az a pont, amikor Rácz Jenő, Fördős Zé és Sárközi Ákos számára minden döntés nehéz lehet, mert csak igazán jó versenyzők vannak a döntőben.
Ha ott nem lép közbe a Michelin-csillagos chef, akkor lehetséges, hogy Orsi veszélyzónába került volna, és ki tudja, mi történik.
Eljött a döntő harmadik napja, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ismét búcsúzik valaki a versenytől. Az előzetes alapján érdekes és izgalmas pillanatok várnak ránk.
Rácz Jenő versenyzője már nem lehet versenyben, és az utolsó versenynapján is volt egy-két érdekesebb jelenete a konyhában.
Nagyon kevésen múlhatott, hogy a talán legnagyobb favoritnak tartott versenyző búcsúzzon a konyhafőnök mezőnyétől.
Többek között Martinának is sikerült bejutnia a döntőbe, és a hétfőn akadályokat is sikeresen vette, de nem nyugodhat meg.