Eljött a nap, amikor a nyugdíjasok megkapják a bankszámlájukra a megemelt nyugdíjakat.
Miközben a fogyasztói árak 4,3 százalékkal emelkedtek, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal nőttek, ami azt jelenti, hogy nagyjából 8,4 százalékos nyugdíjkorrekcióra számíthatnak az idősek.
Óriási lemaradásba kerültek a magyar nyugdíjasok, és ha minden a jelenlegi tendenciák szerint folytatódik, javulás az elkövetkező években sem várható.
Novák Katalin budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a prémium kiszámolásánál a novemberi nyugdíj összegének 25 százalékát, de legfeljebb 20 ezer forintot szoroznak meg a GDP-növekedés 3,5 százalék feletti mértékével.
Nyugdíjszakértők szerint több mint 200 ezer nyugdíjas alacsony összegű juttatásban fog részesülni, mivel a nyugdíjuk nem éri el a 80 ezer forintot.
Összesen négy alkalommal kaphatnak extra állami juttatást a nyugdíjasok.
Akár 80 ezer forintra is megemelkedhet az idei nyugdíjprémium az új GDP-adatok tükrében.
A tavalyi esztendő utolsó két hónapjában összesen 26 402 nyugdíjas vesztette életét, ami havi szinten majdnem duplázódást jelent az előző évi adatokhoz képest.
Ha minden a jelenlegi tendenciák szerint zajlik tovább, akkor könnyen elképzelhető, hogy két tényező miatt búcsút inthetnek az idősek a magasabb nyugdíjaknak.
Minden egyes nyugdíjátutalás környékén kiürülnek az ATM-ek, ezért a bankok figyelik, mely automatákat kell utántölteni.
Ha minden az előzetes tervek szerint alakul, akkor július 12-én, hétfőn érkeznek meg a bankszámlára az e havi megemelt nyugdíjak.