A korhatár sávos emelése befejeződött, jövőre ezen feltételek mentén lehet majd nyugdíjba vonulni.
Kicsit késve ugyan, de hamarosan kézhez kaphatják az érintettek az e havi juttatásaikat.
A július 1-jével hatályba lépő módosítás értelmében következmények nélkül folytatható a munka, és fél év, egy év múlva ismét kérelmezhető a nyugdíjba vonulás.
Július 1-jétől kezdődően a megállapított nyugellátással kapcsolatos lemondások gyökeres változásokon mennek keresztül.
Mi sem bizonyítja jobban a bitcoin és társai népszerűségét és könnyű kezelhetőségét, hogy egyre több szolgáltató választja őket a hagyományos fizetőeszközök helyett.
Június 11-én, pénteken folyósítják a nyugdíjat azok számára, akik bankszámlára kérték a járandóságukat.
Ambíciózus ígérettel hódítaná meg a DK az időseket: 150 ezer forintot kapnak a nyugdíjasok, ha Dobrev alakít kormányt.
A júniusi kifizetés alkalmával egy kis pluszra számíthatnak a magyar nyugdíjasok, miután a tervezettnél magasabb az infláció.
Kiderült, hogy a koronavírus-járvány ellenére sem omlott össze a pénztári vagyon, a számlákon ugyanis átlagosan 1,5 millió forint található.
A Fidesz szerint a jövő évi költségvetés vitathatatlanul nagy figyelmet szentel az időseknek, hiszen jövőre 225 milliárd forinttal több jut majd nyugdíjkifizetésekre, mint idén.
Ha a törvényi előírásokat maradéktalanul teljesíti az állam, akkor 250 milliárd forinttal több lehet a nyugdíjkassza 2022-ben.