Dinamikusan nő a forgalmazott adatmennyiség az NMHH legfrisebb mobilpiaci jelentése szerint.
Az NMHH szerint az egyéni kockázat mellett a társadalomra is veszélyes a mesterséges intelligencia által előállított hamis arcmás.
Minden tizedik gyermek visszajelöli az idegeneket a közösségi felületeken.
Az NMHH elnöke a közlemény szerint azt reméli, hogy a hatóság hatékony támogatóként járulhat hozzá a gyakorlatorientált szakemberképzéséhez.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megerősítette, már vizsgálják a műsorszámot, miközben egyre többen háborodnak fel a történteken.
Az elmúlt hét hónapban már több mint ötvenezer elavult mobiltelefont cseréltek le, amelyek közel 60 százaléka a 3G-nél még korszerűtlenebb, 2G-képes eszköz volt.
A bántalmazási forma legfőbb veszélye, hogy az áldozatokra gyakorolt negatív hatása kevéssé észrevehető, annak fizikai jelei sok esetben nincsenek, vagy már csak megkésve, akár önkárosításon keresztül érzékelhetők.
A hatóság szerint a különböző online megoldások az időseket is segíthetik.
A Médiatanács véglegesítette a Budapest 90,3 MHz-re kiírt pályázatot is, a jelenlegi szolgáltató – a Tilos Rádió – jogosultsága ugyanis szeptember 3-án lejár.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint nem lehet a tényellenőrzői szerepet kizárólagosan az online platformoknak, vagy a tényellenőri szerepre önmagukat kijelölő szervezeteknek átengedni
Egyre csak élesedik az álhírek elleni küzdelem, rengeteg tartalom kerül törlésre, amik úgy szaporodnak, mint a gombák.