Habár a párt álláspontja szerint "Magyarországnak az Unióban a helye", nem tudni, hogy elemezték-e a Brexit előzményeit.
Az azonos neműek házasságát a választók több mint 64 százaléka támogatta.
Olaszország jövőre népszavazást tarthat a kannabisz legalizálásáról, hogyha a kampánycsoportoknak sikerült szeptember végéig összegyűjteni az 500 ezer aláírást.
Kocsis Máté pár napja belengette, hogy semmi akadálya sincs annak, hogy a jövő tavaszi parlamenti választásokat egy napon rendezzék meg a gyermekvédelmi népszavazással.
Hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Thürmer Gyula vezette Magyar Munkáspárt népszavazási kezdeményezését.
Egyszerre nyújtotta be az ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje és a kormány a saját népszavazási kezdeményezését, melyek egyaránt a gyermekvédelmi törvény apropóján fogantak meg.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és az ellenzéki előválasztás egyik miniszterelnök-jelöltje elmondta, egyelőre visszadobták a népszavazási kezdeményezését.
A Nézőpont Intézet legutóbbi felméréséből kiderült, a magyarok háromnegyede úgy látja, szülői engedélyhez kell kötni a homoszexualitásról való oktatást az iskolákban és az óvodákban.
A mai nap folyamán Orbán Viktor bejelentette, hogy népszavazást kezdeményeznek a gyermekvédelem kérdésében, miután erős kritikák érték Magyarországot az elmúlt idők során.
Népszavazáson dőlhet el, hogy házasságot köthetnek-e az azonos neműek Svájcban - erősítette meg a kormány a múlt hét elején.
A Skóciát jelenleg kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) legújabb ígérete szerint legkésőbb 2023 végéig népszavazást fognak tartani a skót függetlenségről.