Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,319 $

Rusvai Miklós elmondta, mit gondol a negyedik oltásról

A virológus igyekezett eloszlatni a negyedik dózis miatt tétovázók félelmeit, továbbá felhívta a figyelmet rá, az omikron azok számára jelenti a legnagyobb kockázatot, akik még nem kaptak egyetlen oltást sem.

További Hírek

Falus András immunológus meglátása szerint az idő múlásával szükség lesz a negyedik oltásra is.

Magyarország miniszterelnöke nagyon bízik benne, hogy a harmadik oltás elegendő lesz, mert szerinte ez egy bizalmi kérdés az emberek felé.

Szlávik János emellett a negyedik oltásról is beszélt, ami szintén aktuális lehet a közeljövőben, de most minden az első három vakcináról szól.

A kormány azonban hangsúlyozta, ez egyelőre nincs tervben, de nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy később a negyedik oltást is elérhetővé tegyék.

Miközben az mRNS-vakcinák esetében minden bizonnyal szükséges lesz a harmadik, emlékeztető oltás, addig a kínai és orosz védőoltásoknál akár a negyedik adagot is igénybe kell majd venniük az embereknek a maximális védettséghez.