Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,85 Ft
Euró
395,43 Ft
Font
461,74 Ft
Bitcoin
62,539 $

Csak így lehet letörni a negyedik hullámot

Szlávik János emellett a negyedik oltásról is beszélt, ami szintén aktuális lehet a közeljövőben, de most minden az első három vakcináról szól.

Fotó: Bárdos-Zsiga Andrea asszisztens oltáshoz készíti elő a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcinát az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben kialakított oltóponton 2021. november 20-án.
Belföld

Hujber Dávid

Szerkesztő

Amiatt szól minden az első két oltásról is, mert még mindig sokan nem éltek a lehetőséggel. Voltak, akik a halálos ágyukon sem bánták meg, hogy nem vették fel az oltásukat, míg mások igen, de már túl késő volt.

Volt olyan beteg is, akit például nyolc alkalommal hoztak vissza a halálból, aki korábban visszautasította az oltást. Számos ilyen példát látni világszerte, és Magyarországon is sokan vannak, akik az oltatlan állapotuk miatt kerülnek lélegeztetőgépre, és onnan már nem könnyű visszatérniük. Soron kívül Ketten meghaltak a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, az okozó elmenekült

Szlávik is látja, hogy egyre több szó esik a negyedik oltásról, ami később szintén esedékes lehet. A Mokka vendégeként beszélt arról, hogy mennyi mindent lehet tanulni más országok példájából, akik adott esetben előrébb járnak.

„Egyelőre elég sok szó esik a negyedik oltásról, arról a negyedik oltásról, amit majd valamikor fél év múlva, kilenc hónap múlva felveszünk, de a tudomány is tanul, tehát tanulnunk kell azt, hogy ez pontosan mit jelent.”

„Ugye vannak országok, akik előrébb járnak az oltási rendben, például Izrael, és ilyen országoktól tanulunk, hogy mikor, melyik oltást kell felvenni. Így tanultuk meg azt, hogy igenis a harmadik oltás mindenkinek javasolt, nemcsak az időseknek, betegnek, hanem a fiataloknak is, hiszen csak így lehet a harmadik, negyedik hullámot letörni.”

Izrael felbőszítheti Iránt a robbanások után

Egyre több forrás számol be arról, hogy izraeli rakéták csapódhattak be Irán területén, ahol többek között nukleáris létesítmények is találhatóak.

Összefoglaló videón Szoboszlaiék kiesése az Európa-Ligából

Szoboszlai Dominik idén már biztosan nem nyerhet Európa-ligát, miután a Liverpoolnak nem sikerült fordítania az Atalanta ellen.