A csatorna értesülései szerint az MSZP országos választmányi ülésén mondtak le.
Kunalmi Ágnes, az MSZP vezető politikusa javarészt a Fideszben látja a problémát a jelenlegi helyzetért.
A párt úgy véli, hiába hozzák létre az energiaügyi minisztériumot, hiszen a rezsi továbbra is nagyon drága lesz mind a családoknak, mind pedig a vállalkozásoknak.
Kunhalmi Ágnes úgy gondolja, hogy Magyarországnak igenis nagy szüksége van egy igazi baloldali, szociáldemokrata pártra.
Az MSZP alelnöke szerint a mostani helyzet kialakulásához a kormány mellett külső tényezők is kellettek.
A Jobbik volt elnöke a Spirit FM Bennfentesek című műsorában beszélt arról, hogy az MSZP elvesztette az évek során a politikai vezetésre alkalmas tagjait.
A párt társelnöke csütörtökön rámutatott, a kormány az MSZP egyetlen javaslatát sem támogatta, melyek a lakosság azonnali megsegítésére irányultak, ezt a viselkedést pedig egyenesen szégyennek nevezte.
Az MSZP politikusa azt mondta, a NER csak saját gyermekeinek, a "fizetőképes arisztokraták csemetéinek" tartja fenn a minőségi oktatást.
Ezúttal is erős szavakat fogalmazott meg az MSZP az Orbán Viktor vezette kormánnyal szemben.
Az MSZP társelnöke szerint a Fidesz az elmúlt években megpróbálta eltagadni Nagy Imre miniszterelnök meghatározó szerepét.
Állítása szerint az elmúlt 12 évben lett volna rá a lehetőség, hogy ebből finanszírozzák az otthonok szigetelését és fűtés-korszerűsítését, „de a Fidesz eltérítette az emberektől ezen forrásokat”.