Több iskolában is kötelező a maszkviselés: van, ahol csak az alsó tagozatosok kapnak felmentést, máshol a tanárok határozzák meg annak tükrében, hogy lehetséges-e megtartani a másfél méteres távolságot.
Az izraeliek vasárnap, április 18-án egy éve először maszk nélkül léptek az utcára, mely egy kulcsfontosságú mérföldkő, hiszen az ország vakcinákkal kövezte ki a koronavírus elleni győzelemhez vezető utat.
Izraeli kutatók szerint a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett napi maszkhasználat következtében jelentős mértékben visszaesett a súlyos asztmás megbetegedésekkel kórházba kerülő páciensek száma.
A csepeli 148-as buszon tört ki egy verekedés, miután egy utas nem megfelelően viselte maszkját, az utashoz mentőt kellett hívni.
A MÁV-Volán-csoport egy közleményben tudatta, hogy áprilisban minden alsó tagozatos diák ingyenesen utazhat a társaság járatain.
Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleménye szerint tavaly óta összesen 665 ezer darab FFP2-es maszkot gyártottak le a hazai Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-nél.
Vádat emeltek egy 48 éves nővel szemben, aki többszöri felszólításra sem húzta fel a maszkját az egyik üzletben, és még az eladókkal is összeveszett.
A borotválkozás talán még soha nem kapott olyan nagy figyelmet, mint az egy évvel ezelőtt útjára indult koronavírus-járványban, ugyanis a globális kötelező maszkviselés némiképp megnehezíti a szakállas férfiak életét, de a szakáll, mint olyan akár döntő jelentőségű is lehet a járványra nézve.
Egy Ibizára utazó részeg nő nem volt hajlandó maszkot viselni a gépen, és összeszólalkozott a légiutas-kísérőkkel, de még a kiérkező rendőrökhöz is volt pár keresetlen szava.
A borotválkozás talán még soha nem kapott olyan nagy figyelmet, mint az egy évvel ezelőtt útjára indult koronavírus-járványban, ugyanis a globális kötelező maszkviselés némiképp megnehezíti a szakállas férfiak életét, de a szakáll, mint olyan akár döntő jelentőségű is lehet a járványra nézve.
A koronavírus-járvány miatt már egy éve korlátozott vidámparkok most egy új megoldással csökkentenék a fertőzésveszélyt: megtiltanák a sikoltozást a vidámparkokban, hátha ezzel csökkenteni tudják majd a koronavírus terjedését.