Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Valami történt odafent – a NASA elvesztette a kapcsolatot a Mars körül keringő űrszondával

Valami történt odafent – a NASA elvesztette a kapcsolatot a Mars körül keringő űrszondával

A NASA bejelentette, megszakadt a kapcsolat a Mars Atmosphere and Volatile Evolution (MAVEN) nevű űrszondával, amely több mint egy évtizede kering a vörös bolygó körül. Az űreszközt 2013 novemberében indították, és 2014 szeptemberében állt pályára a Mars körül.

További Hírek

Videón, ahogy Kína űrszondája landolt a Marson

A Tienven–1 misszió keretében történelmi eseménynek lehettünk szemtanúi, a kínai Csuzsung marsjáró ugyanis talajt ért a vörös bolygó felszínén.

Önakaratán kívül terjeszthette szét az életet a Marson a NASA

Miközben szüntelenül élet nyomai után kutatnak az amerikai űrügynökség szakemberei a vörös bolygón, könnyen elképzelhető, hogy saját maguk juttatták ki az élő mikroorganizmusokat a Mars felszínére.

Elon Musk a marsi telepesek halálával viccelt

A Saturday Night Live show keretében egy humoros sketchet készítettek el, melyben Elon Musk arról beszélt, miként élhetik meg az első marsi telepesek a vörös bolygón eltöltött mindennapjaikat.

Hamisak a marsi gombákról készült felvételek, ám az élet lehetőségének ötlete továbbra sem elvetendő

Ezen a héten kiszivárogtak olyan fényképek a közösségi média platformjaira, amelyeken állítólag a NASA roverei és űrszondái által rögzítettet marsi gombák láthatóak, amik a felszínről bukkantak fel.

Hangfelvételen hallgathatjuk végig az Ingenuity marskopter repülését

A NASA Perseverance roverére felszerelt mikrofonoknak köszönhetően rögzíteni tudták az apró drónhelikopter negyedik repülésének hangját.

Napjainkban is aktív vulkánok lehetnek a Marson

Minden jel arra utal, hogy a vörös bolygó felszínén sokkal nagyobb geológiai aktivitás lehet, mint azt korábban feltételezték.

Még a Marson hagyott mobiltelefon jelét is érzékelheti az ESA vadonatúj antennája

Hatalmas, 35 méter átmérőjű tányérantenna építésébe kezdett az Európai Űrügynökség Ausztráliában, az egységet Perth városától 140 kilométerre északra állítják fel.

Teljesítette negyedik repülését az Ingenuity helikopter a Marson

A kudarcba fulladt első tesztek után végül sikeresen felszállt negyedszerre is a vörös bolygó felszínéről a parányi marskopter.

Pazar fotókat lőtt a marskopter a vörös bolygón tanyázó Perseverance roverről

Ezen a héten szemkápráztató felvételeket készített az Ingenuity drónhelikopter a Marson állomásozó testvéréről, a Perseverance marsjáróról.

Kudarcba fulladt az Ingenuity marskopter negyedik repülése

Nem az előre tervezett ütemben zajlott az Ingenuity drónhelikopter péntek hajnali felszállása, ami ismeretlen okokból kifolyólag meghiúsult.