Kedd este 22 órától szerda reggel 6-ig függesztik fel, közölte az az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Gelencsér Ferenc úgy véli, a házelnök ezzel „durván korlátozza” a független képviselő jogait, amelyet egyértelmű jogfosztásnak nevezett.
A módosításnak köszönhetően vége az átcímkézésnek, valamint a hazai gyártású trappista is előnyösebb helyzetbe kerülhet.
Elmondása szerint az önkormányzat ezt akkor sem tudja megoldani, ha mindenhol kikapcsolják a fűtést és a világítást.
A gazdik örülhetnek, hiszen mostantól nem kell otthon vagy a sportbolt előtt hagyni a négylábú kedvenceket.
Jelenleg is azon vannak, hogy mielőbb legyen ismét ellátás, ám ez nem biztos, hogy a közeljövőben fog bekövetkezni.
Eszerint 642,9 forint/liter lesz a 95-ös benzin, valamint 729,9 forint/liter a gázolaj ára a hét ötödik napjától kezdődően.
Véleménye szerint könnyen lehet, hogy mire a kormány kivezeti az üzemanyagárstopot, a piaci viszonyok között sem kell majd 480 forintnál többet fizetni a benzinért és a gázolajért.
A hatodikos fiút kórházba szállították, a rendőrség pedig eljárást indított.
Bár a gazdaság megérett rá, hogy az 50 ezres bankjegy legyen az új 20 ezres, ám az MNB szerint a modern időkben ez már szükségtelen.
A nyári utasforgalom közel 40 százalékkal haladta meg a tavalyit, a legtöbben pedig Balatonlellét, Balatonfüredet, Siófokot és Zamárdit választották.