Sokan gyalog teszik ezt meg, míg a többiek buszon ülve/állva, amit sikerként könyvel el Karácsony Gergely.
Az utasokat Mélykút és Baja között pótlóbusz szállítja.
A 3-as metróvonal minden megújult állomása akadálymentesen elérhető; a Deák Ferenc téren egy nagy kapacitású hagyományos lift, a Ferenciek terén pedig ferdepályás felvonó épült.
Egy nagyon érdekes és jövőbemutató megoldáson dolgozik a közlekedési tárca, amikről Lázár János ejtett pár szót.
Az ellenőrzések során elfogtak öt sofőrt, akik közül három ittasan, kettő pedig eltiltás hatálya alatt vezetett.
A főpolgármester szerint egyértelmű, hogy a kormányzati döntések okozták az országosan kialakult üzemanyaghiány.
Az édesanyát és a gyermeket is kórházba kellett szállítani, miután a babakocsi felborult a balesetben.
A legtöbb gépkocsivezető a nyári gumiabroncsok cseréjét általában a havazáshoz időzíti, érdemes azonban hamarabb felkeresni a gumiszerelő műhelyt.
Az elővásárlás keretében megváltott éves e-matricák 13 hónapon át használhatók Magyarország több mint 1600 kilométer hosszú díjköteles gyorsforgalmi úthálózatán: az érvényességi idejük 2023. január 1-én 0 órakor kezdődik és 2024. január 31-én éjfélig tart.
A beruházás előkészítésekor szempont volt, hogy Hegyvidéken tovább nőjön a fenntartható közlekedési módok aránya, valamint javuljon a közösségi közlekedés helyzete.
A helyszínre nagy létszámú mentőegység érkezett, hogy megpróbálja kiszabadítani a szerencsétlenül járt gépen utazókat, és helyreállítani az áramszolgáltatást Maryland állam sűrűn lakott régiójában.