A francia L'Entourloop koncertjén jelent meg, ahol egy eddig kiadatlan nótával örvendeztette meg a közönséget.
Újabb európai turnét jelentettek be, melynek keretében márciusban a budapesti MVM Dome-ban is fellépnek.
Véleménye szerint nem attól lesz valaki díva, hogy flitteres estélyi ruhát vesz fel, hiszen ezt a jelzőt meg kell szolgálni, ki kell érdemelni.
Igazi sztárparádé várható III. Károly koronázása alatt és után, többek között Katy Perry is zenélni fog az eseményt követően.
A fantasztikus hangulat garantált, Korda György és Balázs Klári május elején koncertet ad a Budapest Parkban.
A másik két előadóművész is megerősítette a hírt, az viszont nem derült ki, hogy melyikük betegedett meg.
Többek között Rita Ora és Alok is fellép a szegedi eseményen, amire sokan kíváncsiak.
Kedden robbant a hír, hogy újra Budapestre jön a legendás amerikai zenekar, segítünk, hogy ne csalódj!
Alig két órája elérhetőek a jegyek, rohamtempóban fogynak.
17 év után lép fel újra a fővárosban a világhírű amerikai zenekar.
A híres magyar rapper hamarosan az Egyesült Államokban fog fellépni, 24 órán belül két különző helyen is bulit csinál.