A kormány döntése alapján rezsitámogatást kapnak az egyházi iskolák, ami nagy segítséget jelenthet számukra.
Összesen 36 milliárd forint értékben lapnak laptopokat a diákok, miközben csaknem 1500 település érintett ebben.
A rendszeresen induló iskolák mellett idén számos újabb intézmény indított csapatot a versenyen.
Sydney-ben kedden közel három év óta először rendeltek el teljes tűzgyújtási tilalmat.
A kormány és a harcosok között egyre inkább kiéleződnek a harcok, melynek nyomán az iskolák negyede bezárt.
A rendőrség az egyik iskola igazgatója szerint hitelesnek tekinti a fenyegetést, így készültségben vannak.
Az oktatási miniszter azt gondolja, nem szabad, hogy a tanulók vallását pusztán a kinézetükből meg lehessen állapítani, de más dolgok is közrejátszottak ezen döntés meghozatalában.
Vasárnap estére 96-ra emelkedett a halálos áldozatok száma.
A BKK fontosan tartja, hogy az iskolák körül is rendezett legyen a környezet, mely adott esetben életet menthet.
Rövid időn belül két tömeggyilkosság is történt Szerbiában, ami miatt többek között folyamatos lesz a rendőri felügyelet az iskolákban.
A Google olcsó terméke hosszabb távon nem is annyira olcsó?