A felhasználói visszajelzések nyomán hozták létre a funkciót, aminek sokan fognak örülni, ha mindenki számára elérhetővé válik.
A felhasználók mostantól már GIF-ek segítségével is válaszolhatnak az Instagram-posztokra.
Az újdonság a kommentszekcióban lesz elérhető, bár előfordulhat, hogy nem fog a közösségi oldal valamennyi felhasználójánál egyszerre megjelenni.
Ennek célja, hogy a vállalkozásoknak több esélye legyen potenciális érdeklődőkre szert tenni, de egy másik funkciót is tesztelnek.
Újabb bevételi forrással gyarapodott a vállalat, ugyanis elindította a korábban már bejelentett fizetős hitelesítő szolgáltatását
Az utóbbi időben visszaesés mutatkozott meg a Meta reklámbevételeit illetően, így a vállalatnak más bevételi forrásokat kellett keresnie.
A Downdetector szerint a kiesés több mint 53 ezer embert érintett világszerte, Szingapúrban pedig 11 óra körül adódott a legtöbb nehézség.
Nemazalány többször írhatna mélyebb hangvételű bejegyzéseket, mert látható módon ez is jól áll neki.
A Meta úgy döntött, hogy Donald Trump volt amerikai elnök visszakaphatja a korábban blokkolt fiókjait, de egyúttal figyelmeztették is.
Egyre több vállalat dönt úgy, hogy fizetős funkciókat vezet be, most pedig úgy tűnik, hamarosan az Instagram is beállhat a sorba.
A Meta európai üzleti modelljét alapjaiban rázhatja meg az ír adatvédelmi hatóság döntése, de nem a horribilis büntetés, hanem a GDPR tekintetében aggályos személyre szabott hirdetések miatt.