Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,00 Ft
Euró
395,05 Ft
Font
461,33 Ft
Bitcoin
64,875 $

Kiderült, ebben az esetben lesz fizetős a Facebook és az Instagram

Az utóbbi időben visszaesés mutatkozott meg a Meta reklámbevételeit illetően, így a vállalatnak más bevételi forrásokat kellett keresnie.

Fotó: Unsplash
Smart

Koós Alexandra

Szerkesztő

Elon Musk Twitter Blue szolgáltatásához hasonlóan a Facebook anyavállalata, a Meta is úgy döntött, hogy fizetős funkciót vezet be Meta Verified néven, amelynek jele szintén egy kék pipa lesz a felhasználók neve mellett.

Ez egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető el, az ára pedig havi 14,99 dollárba (kb. 5500 forint) kerül az iOS és Android eszközökön, illetve havi 11,99 dollárba (kb. 4500 forint) a weboldalon, s azok kaphatják meg, akik betöltötték a 18. életévüket, valamint igazolták a személyazonosságukat. Soron kívül Nem kizárt, hogy ismételten benzinárstop kerül bevezetésre

A BBC beszámolójából kiderül, hogy a szolgáltatás nemcsak a Facebookon, hanem az Instagramon is elérhető lesz (bár ezt már korábban is gyanítani lehetett), de továbbra sem lesz kötelező fizetni mindezért.

A Meta ígéretei szerint az előfizetők nagyobb és több védelmet kapnak, hogy mások ne tudjanak a nevükben oldalt indítani, s korábban más közösségi oldalak, mint például a Snapchat és a Telegram is elindított fizetős megjelölést – írta az Infostart.

A Facebook közel 20 éve ingyenes a felhasználók számára, s ennek fenntartásához a reklámbevételekre támaszkodtak (amelyek a cég bevételeinek túlnyomó többségét teszik ki), ám az utóbbi időben visszaesés mutatkozott meg ezen a téren, így a Metának más bevételi forrásokat kellett keresnie.