Eddig legkevesebb 6 halálos áldozatról és 38 sérültről tudni.
A szélsőségesen heves esőzések nyomán kiáradtak a folyók, melyek tönkretették az utakat, lakóházakat tettek a földdel egyenlővé és több mint 100 ember életét követelték két hét leforgása alatt.
A férfi nem habozott, amikor meglátta, hogy egy négylábú esett a víz csapdájába az indiai áradások közepette.
Ha minden a tervek szerint alakul, úgy az űrszonda augusztus 23-án landol a Holdon.
Indiát újabb heves esőzések sújtották, a folyók vízszintje évtizedes rekordokat döntöget, miközben a szivattyúkat elárasztotta a víz, így fennáll az ivóvízhiány kockázata az országban.
Elmondása szerint idővel mindenki az ő példájukat fogja követni, de talán mégsem kellett volna eldicsekednie ezzel az interneten.
Újabb súlyos baleset történt Indiában, aminek eddig legkevesebb 4 áldozata van, sokan mások pedig megsérültek.
Ez az első kísérlet a négy évvel ezelőtt kudarccal végződött projekt óta, amikor pillanatokkal a leszállás előtt megszakadt a kapcsolat az űreszköz és a földi irányítóközpont között.
Legkevesebb hat áldozata van annak a balesetnek, ami Indiában történt, egy iskolabusszal ütközött össze egy autós.
Újabb szörnyű buszbaleset történt Indiában, ezúttal egy esküvői parti utasait érte halálos baleset, melynek körülményei egyelőre csak részben tisztázottak.
A fővárosban be kellett zárni az iskolákat, illetve a Himasal Prades és Uttarakhand államokban élőket arra kérték, hogy lehetőleg maradjanak otthon.