Elmúltál már 18 éves?
A szélsőségesen heves esőzések nyomán kiáradtak a folyók, melyek tönkretették az utakat, lakóházakat tettek a földdel egyenlővé és több mint 100 ember életét követelték két hét leforgása alatt.
Legkevesebb négyen életüket vesztették egy indiai katonai állomáson történt lövöldözésben, aminek híre hamar bejárta a sajtót.
Iparági előrejelzések szerint 2027-ig az Apple Iphone-jainak mintegy 50%-át fogják összeszerelni Indiában.
Az indiai miniszterelnök szerint ez nemcsak India, hanem az egész világ sikere, emellett továbbra is megtesznek mindent, hogy ez a szám folyamatosan növekedjen.
Egy olyan állami tényellenőrző egység létrehozását tervezi az indiai kormány, mely utasíthatná a médiaplatformokat, távolítsák el a kormány által "hamisnak vagy félrevezetőnek" ítélt tartalmakat.
Már egy ideje tervben volt a nyitás, most azonban az Apple bejelentette, hamarosan megnyitják az első fizikai üzletet Mumbaiban.
Az indiai kormány oly módon szerkesztette át a történelemkönyveket, hogy azok megfeleljenek hindu nacionalista programjának.
A tragédia a Tibetbe vezető átjáró közelében történt.
Rohamrendőrök vonultak ki a helyszínre, miután Bihar-Sarif városában erőszakba torkollott a hindu fesztivál és egy embert agyonlőttek.
Több mint 70 évvel azután, hogy Indiában hivatalosan is kihaltnak nyilvánították a gepárdokat, most négy gepárdbébi született az országban.
Kiderült, hogy időközben 35-re nőtt az áldozatok száma Indiában, ahol egy templomtragédiáról számoltak be a helyiek.