Az ügyészség vádat emelt a házaspárral szemben, akik éheztették gyermekeiket, s elhanyagolták őket, melynek következtében az egyik gyermek tavaly februárban elhunyt.
Az érintettek arra panaszkodtak, hogy kapart a torkuk, és megmagyarázhatatlan köhögési inger tört rájuk.
A szervezet azért látogatott el a börtönbe, mert az ott lévők szemtanúi lehettek a 10 napig tartó véres harcnak az Iszlám Állam és az amerikaiak által támogatott fegyveresek között.
A bíróság pedig kategorikusan elutasította a férfi által bemutatott oltásellenes "kutatásokat".
Az intézkedéstől azt várják, hogy jelentősen csökkenni fog az omikronos megbetegedések száma.
Nem biztos, hogy gyermekünk csupán finnyás, elképzelhető ugyanis, hogy komolyabb problémáról van szó.
A külügyminiszter szerint a kormány egyik legfőbb célkitűzése, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen Magyarországon.
Egyre több fiatalnál okoz gondot a covid-fertőzés utáni depresszió és szorongás.
A férfiak, akik még a születésük előtt elvesztették a gyermekeiket, nem kaptak igazi támogatást, ezért egymás segítségét keresték – ebben pedig a futball volt a segítségükre.
Legalább 13 ember vesztette életét Philadelphiában szerda reggel egy háromemeletes házban kitört tűzben, az áldozatok között van 7 gyermek is.
A férfit 10 év börtönbüntetésre ítélte egy hopeji bíróság.