Django hirtelen, egy betegség következtében hunyt el.
A világ minden tájáról folyamatosan érkeznek a reakciók a volt japán miniszterelnök halálhírére, a legtöbb vezető pedig megdöbbenésének adott hangot, míg sokan felidézték a volt miniszterelnökkel közös találkozóikat.
A volt japán miniszterelnök egy merénylet áldozata lett, s hiába küzdöttek életéért, már nem tudták megmenteni.
A színész halálhírét szóvivője jelentette be a közösségi médiában.
Tragikus baleset történt ma a Tisza-tónál, egy fiatal rendőr életét vesztette.
A Kossuth-díjas író halálhírét lánya tudatta.
Deutsch Tamás, a Fidesz alapító tagja, aki évtizedek óta tagja a politikai életnek, szomorú hírt jelentett be.
Haumann Péter nagy űrt hagy maga mögött, számos olyan szerepe volt, amiket tökéletesen játszott el, de már ő sem lehet közöttünk.
Nagy űrt hagy majd maga mögött a 81 éves korában elhunyt Haumann Péter, aki Kossuth- és Jászai-Mari-díjat is nyert.
A sztárt még január 8-án szállították intenzív osztályra a koronavírus fertőzését követően, a szervezete azonban időközben feladta a harcot.
Tragikus hírt jelentettek be, Csollány Szilveszter szervezete feladta a harcot.