Közleményt adott ki az erőmű üzemeltetője, elővigyázatosságból rendelték el a leállást.
A kitörések komoly veszélyt jelentenek a légi közlekedésre: a vulkáni hamu többek között meghibásodásokat, valamint a látási viszonyok romlását is okozhatja.
Földrengés volt Eger környékén, már azt is tudni, milyen erősségű volt a rengés, ami nem túl gyakori arrafelé.
A hivatalos adatok szerint a rengés 5,6-os erősségű volt.
Evia szigeténél volt a földmozgás epicentruma.
Az erős földmozgást Chile északi partjainál, és a szomszédos Argentína több tartományában is érezni lehetett.
Kisebb földrengést regisztráltak Pápa közelében, egyelőre nem érkezett lakossági bejelentés az obszervatóriumba.
Ez már a harmadik nagyobb földrengés, ami lecsapott Afganisztánra, ahol rövid idő alatt ezrek haltak meg.
Nem sokkal azután, hogy több mint 2400 ember hunyt el az afganisztáni rengésekben, újabb erős földrengés rázta meg a térséget.
A nemzetközi segélyszervezetek megfeszített munkával igyekeznek segíteni a túlélőknek, ám az, amivel a helyszínen szembesülnek, felülmúlja előzetes elképzeléseiket a pusztításról.