Földrengés volt Fukusimában, felfüggesztették az atomerőmű hűtővizének kibocsátását
Közleményt adott ki az erőmű üzemeltetője, elővigyázatosságból rendelték el a leállást.
Helyi idő szerint a péntek délben 5,8-as földrengés rázta meg Fukusima térségét, minek következtében leállították az atomerőmű megtisztított hűtővizének Csendes-óceánba történő engedését. A létesítmény üzemeltetője szerint nem történt üzemzavar, elővigyázatosságból állították le a kibocsátást.
A TEPCO közleménye szerint az előre meghatározott biztonsági előírásokat követték, és nem észleltek radioaktív szivárgást az atomerőmű területén, mint írták, a „megfigyelőállásokon mért értékek továbbra is normálisak”. Az üzemeltető közölte, hogy folytatják munkálataikat – írta meg a CNA.
A japán nukleáris szabályozó hatóság nem sokkal a földrengés után szintén azt közölte, hogy sem a 2011-es földmozgás és cunami után megrongálódott Fukusima Daiicsi erőműben, sem a közeli Fukusima Dainiban nem észleltek rendellenességet, sem pedig szivárgást.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a tokiói elektromos művek tavaly ősztől a tisztított hűtővizet már közvetlenül az óceánba engedheti, februárban azonban komoly incidens történt, és mintegy 5,5 tonnányi radioaktív víz szivárgott a Csendes-óceánba.
NE HAGYD KI
Kína és Oroszország élesen bírálta a kibocsátást, és megtiltotta a japán tengeri halak importját, azzal érvelve, hogy Japán szennyezi a környezetet. A megtisztított hűtővizet a 2011-es baleset óta gyűjtötték az atomerőmű területén, több évtizedig tart, mire az óceánba engedik.