Az ELTE jogi csapata most is tarolt egy világversenyen, és a világelsők közé került.
Az ELTE elmondta, hogy minden szakon többletponttal díjazzák azt a jelentkezőt, aki emelt szintű érettségit tesz, ugyanakkor számos szakon arra is jár többletpont, ha valaki a középszintű érettségijét legalább 80 százalékos eredménnyel abszolválja.
A petíciójukban jelezték, hogy csatlakoznak a közoktatásban dolgozó kollégáikhoz, és velük együtt követelik a haladéktalan változásokat.
Az ELTE Radnóti Miklós gyakorlóiskola tanárai pontokba gyűjtötték az akció okait.
Egy friss kutatás szerint kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben.
Mérlegelik a lehetőségeket, a Természettudományi Kar vezetősége viszont nem támogatja a tervezett intézkedéseket.
A Védett Társadalom Alapítvány és a CitizenGO petíciója már közel harmincezer aláírásnál tart.
Az ELTE tanulmánya szerint főképp a férfiak nem tartják be a járványügyi szabályokat, amelyet negatívan befolyásol az alacsonyabb iskolai végzettség és a fiatalabb életkor is.
Először sikerült igazolni, hogy a beszédre specializált agyterületek már születéskor azonosítják az emberi kommunikációt, még akkor is, ha maga az újszülött nem vesz részt az interakcióban.
A tavaszi félév szorgalmi időszaka február 7-én kezdődik az ELTE-n, azonban a koronavírus ötödik hulláma miatt úgy döntöttek, hogy online oktatásra állnak át.
Klein László holttestére a Kopaszi-gát közelében bukkantak rá.