A kormány júliustól teljeskörűen bevezeti az új betegút-menedzselő rendszert, amely lehetővé teszi a páciensek számára, hogy maguk jelölhessék ki az orvosi vizsgálatok időpontját.
15 ezer fővel emelkedett tavaly a véradók száma az előző évhez képest.
Bár 10-ből 6 ember fontosnak tartja a szűrővizsgálatokat az egészségmegőrzés szempontjából, 10-ből csak 2 fő jár rendszeresen szűrésekre.
Az állami egészségügyi rendszer folyamatban lévő átalakításának jelenlegi állását összegezte Takács Péter, aki a közeli és távolabbi terveket is megosztotta a Magyar Kórházszövetség keddi konferenciáján.
Személyi feltételek hiánya miatt nem tudják biztosítani az ellátást.
Tavaly meghaladta az 1000 milliárd forintot is a teljes gyógyszerköltés, ami egy év alatt több mint 11%-os növekedést jelent.
A NAV bejelentette, többek között utalással is fizethető az egészségügyi szolgáltatási járulék.
A hónap elején már 20 kórház jelentett be leállást, most újabb tucatnyi intézmény jelezte, hogy nem tud ellátni bizonyos betegeket.
A WHO szerint az elmúlt években folyamatosan csökkent a dohányzó felnőttek száma a világon, ám a dohányipar nem adja fel, meg akarja fordítani ezt a tendenciát.
Mint kiderült, az NNGYK a szezonális oltások közé sorolta a koronavírus elleni oltásokat.
A stratégiai feladatok közül az államtitkár az ágazati informatikát és a jól működő alapellátást emelte ki.