A 36 éves drogtermesztő drégelypalánki férfit a balassagyarmati rendőrök tartóztatták le.
A Győri Járási Ügyészség vádemelést indítványozott azzal a 38 éves férfival szemben, akit néhány hónapon belül kétszer is elfogtak, amiért bekábítószerezve vezette jogosulatlanul édesapja gépjárműjét.
Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 27 éves férfival és öt társával szemben.
San Franciscóban idén rekordmagas számú, a koronavírusos áldozatokhoz képest ötször több drogtúladagolásos halálesetet regisztráltak.
A kanadai Alberta tartományban az elmúlt 10 hónapban összesen 904 ópiátokkal kapcsolatos elhalálozás történt, ami jócskán felülmúlja a COVID-19 fertőzés szövődményeiben elhunytak számát.
Két férfit tartóztattak le a Heves megyei rendőrök, akik a gyanú szerint nemcsak árulták, hanem fogyasztották is az illegális drogokat.
A kécskei férfit és partnerét illegális szerekkel való kereskedés miatt vették őrizetbe kedden.
Hat embert vettek őrizetbe a Costa Rica-i hatóságok, mivel több mint 2,5 tonnányi kokaint szerettek volna átcsempészni hajóikon az országba.
Az elmúlt húsz év egyik legnagyobb kábítószerfogási ügye került vádemelési szakaszba a Nemzeti Nyomozó Iroda jóvoltából.
Egy hazai drogdíler egy bűnmegelőzési egyesület elnökeként éveken keresztül árulta a Balaton környékén az illegális tudatmódosító szereket.
A COVID-19-nek javarészt negatív hatásai vannak az emberek életére, így többek között a szenvedélybetegekre is. Mint arról a Magyar Nemzet ír a cikkében, a szabályozott hétköznapok megszűnésével a kontroll is megszűnt.