Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Feloszlatná a DK által vezetett fővárosi önkormányzatokat a Mi Hazánk

A párt alelnöke szerint a DK politikusai egymásban sem bíznak.

Gyurcsány üzeni: „Értjük, hogy mi a dolgunk”

Gyurcsány Ferenc kiemelte, értik, hogy mi a dolguk, és ezen az úton haladnak előre, miközben továbbra is azt mondják, ők a megoldás.

Gyurcsány szerint ők jelentik a pislákoló reményt Magyarországnak

Gyurcsány Ferenc ezúttal éjjel jelentkezett, és nem reggel, miközben azt állítja, ők jelentik a pislákoló reményt Magyarország számára.

A DK szerint a 2023-as a sodródás és a megszorítás költségvetése

A Demokratikus Koalíció kritikus szavakkal reagált a jövő évi költségvetési tervezetre.

Dobrev ígéri, kormányzásuk esetén megfékezik az inflációt

Többek között azt az ígéretet tette Dobrev Klára, hogy a DK kormányzásával megfékezik az inflációt, illetve rendbe teszik az egészségügyet.

Gyurcsány Ferenc 2023-ra készül: „A megváltás az Örökkévaló kiváltsága”

Újabb sorokat fogalmazott meg az egykori miniszterelnök, hangolódván a 2023-as esztendőre, ami szintén nehéznek ígérkezik.

Gyurcsány Ferenc: a DK cselekvő, vezetett, szervezett párt

Gyurcsány Ferenc a közösségi médiában tett közzé egy bejegyzést, melyben leszögezte, az árnyékkormány nem csupán egy kommunikációs fogás, de azt is megosztotta, hogyan vélekedik pártjáról.

A DK szerint minél tovább marad Orbán Viktor, annál nagyobb lesz a baj

A DK azon a véleményen van, hogy Orbán Viktor elvesztette az irányítást Magyarország sorsa felett.

A DK szerint a jegybank is a kormányt okolja a rekordinfláció miatt

Varju László szerint a Fideszben arról szólnak a mindennapok, hogy „ki fogja elvinni a balhét”.

Dobrev Klára készen érzi az árnyékkormányát Magyarország vezetésére

Dobrev Klára azt mondja, felkészültek a kormányzásra, és arra, hogy kivezessék Magyarországot a válságból.